Gyilkosok, drogosok, pedofilok és erőszaktevők szabadon a ”füves” meg bilincsben?

Ez morálisan normális?

Mintha egy, az időben megrekedt szigeten ragadtunk volna a történelem tengerén, miközben a világ szép csendben elrohan mellettünk. Hazánk drogpolitikája és tudományos alátámasztásai 30-40 éve elavultak, de ugyebár könnyebb az asztal alá seperni dolgokat vagy csak úgy legyinteni rá. Meg ott vannak a börtönök (meg a magán börtönök) és az elterelés is, ami szintén hoz a konyhára nekik hiszen az elterelt fizeti a cehhet. Mondanánk, hogy egyszerűen érthetetlen és megdöbbentő, amit kormányunk tett és tesz az itthoni drogpolitikával és a megelőzéssel kapcsolatban. Mindent vissza vagy teljesen leépítettek az elmúlt 10 éveben.  Mindeközben a WHO által a kannabisz lekerült a veszélyes drogok listájáról és úgymond gyógyászati kategóriába került, sőt halad az EU-s gyógyászati kannabisz program kidolgozása is.

S akkor elérkeztünk oda, hogy egy igen elgondolkodtató történetet osszunk meg veletek. Van e joga a magyar polgárnak megelőzni a betegségét, ha az egy alternatív gyógymód és illegális? Van e joga a magyarnak meggyógyulni?

Az alábbi szituáció a Legalizálj Egyesület egyik alelnökével esett meg, Farkas Attilával, aki a Kendertér alapítója és vezetője is egyben. A Legalizálj Egyesület jelenleg a gyógyászati kannabisz legalizálásáért áll ki a petíciót >>itt << érhetitek el. Mert a betegnek joga van gyógyulni még ha a törvényeink elavultak, tudománytalanok, társadalmilag károsak és ostobák is!

MKE: Mi történt?

FA: 2019 február 6.-án történt, hogy a rendőrség elkapott és letartóztatott kannabisz termesztése miatt. A vizeletvizsgálatot követően természetesen egyből bebizonyosodott a fogyasztás is. A nálam talált mennyiség alapján viszont az elejétől kezdve kereskedelemmel is vádoltak, de ezt természetesen nem lehetett bizonyítani, mivel nem volt mit. Alapjába véve kettő éjszakát voltam előzetesben, majd fél évet háziőrizetben. Első fokon 4 év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, majd a letartóztatást követő bő két év elteltével pedig 3 év letöltendő börtönbüntetést kaptam másodfokon, mondván, hogy örüljek annak, hogy nem lett életfogytiglan. Ez a végleges ítélet, amivel most szembe kell néznem. Ez ellen már sajnos nem lehet fellebbezni.

MKE: Miért tetted? Meg tennéd megint?

FA: A kannabiszt elsősorban azért termesztettem, mert van egy örökölt betegségem. Édesapám és az ő édesapja is tüdőrákban haltak meg. Amióta az eszemet tudom igyekszem úgy élni, hogy ezt elkerüljem. Nem dohányzom, vegetáriánus vagyok, sportolok. A kérdésre, hogy megtenném-e ismét a nyilvános válaszom egyértelműen nem. Az életem ezen részét lezártam, tovább kell lépni és mindig is tudtam, ha ez egyszer bekövetkezik, akkor ki kell majd állnom a dologért és az embertársaimért. Ezért keményen fogok küzdeni, hogy törvényes keretek közt ez minél hamarabb elérhető, művelhető legyen itthon is. Szilárd meggyőződésem, hogy csak azért korlátozni embereket az öngyógyításban, mert mások nem tudnak felelősségteljesen bánni valamivel nem korrekt. Törvényes keretek közé kell szorítani a kannabisz termesztését és fogyasztását. Határozottan azon a véleményen vagyok, hogy a felelőtlenül használóknak is könnyebben lehetne ilyen módon segítséget nyújtani, mint a jelenlegi tiltó törvénykezéssel.

MKE: Mivel foglalkozol jelenleg? Hova helyeznéd magad a társadalomban jelenleg, mint polgár?

FA: Mielőtt elkaptak és tönkre tették volna az életemet, informatikus voltam, rendszergazda voltam több cégnél is, illetve webre fejlesztéssel foglalkoztam. Jelenleg, mivel ezekről le kellett mondanom, a kenderter.eu weboldalt csinálom. Nagy örömömre szolgál, hogy közben elnökségi tagként az elejétől kezdve része lehetek a Legalizálj Egyesület munkájának is. Ezek segítségével van lehetőségem az itthoni kannabisz reformok mellett küzdeni. Sokat számít számomra a Magyarországi betegek kannabiszhoz való joga, illetve a rekreációs fogyasztók szabadsághoz való joga. Hatványosan mivel énmagam is érintett vagyok mindkét területen. A jelenlegi helyzet tarthatatlan, és annak ellenére, hogy tudom a változás nem fog eljönni 1-2 éven belül, azt is tisztán látom, hogy ha nem küzdünk érte nap mint nap, akkor soha nem fog semmi változni. Mint a társadalom egyik tagja úgy gondolom, hogy nemhogy nem ártottam soha senkinek és azon kívül, hogy sok mindenben nem értek egyet a rendszerrel, aminek soha nem adtam nyilvánosan hangot, ezek ellenkezőjét igyekszem nyújtani, amikor becsületesen dolgozom, adót, járulékot fizetek és saját adottságaimhoz képest teljes bevetéssel fejlesztem a környezetemet, hazámat. Ezen felül nem egy árkot takarítottam már ki önkéntesként, saját magamtól, de szerveztem már eseményt is ilyen megmozdulás köré, ahol többedmagammal takarítottuk ki Magyarország utcáit. Hallatlan, hogy a sok egyéb területen szétszórt forint milliárdokból nem jut a hazánk takarítására, amivel munkahelyeket is teremthetnénk. Persze a takarítás nem profitál, gondolom ez a nagyjaink haszonleső mivoltára szépen rámutat.

MKE: Szerinted az embereknek jogában áll meggyógyulni vagy megelőzni egy betegség elhatalmasodását, esetleges kialakulását még ha az jelenlegi alternatívaként illegális is hazánkban?

FA: Véleményem szerint ez egyértelműen meg van fogalmazva a régen alkotmányos jogainknak nevezett alaptörvényben. Minden embernek meg kell, hogy legyen a joga a saját és szerettei egészségének ápolásához. Ami azt illeti, hogy szabad-e ennek tükrébe illegálisan cselekedni, két részre osztanám, mivel nem gondolom, hogy a Btk által meghatározott bűncselekmény fogalmát áthágva szabadna ezt megtenni, egyszóval, hogy akár mások kárán, viszont másik oldalon a jogrendszerünk rosszul van felépítve, mert olyat tiltanak, aminek nincs káros hatása az egyénre, vagy a társadalomra abszolút értelemben. Könnyű belátni, hogy míg a gyilkosság, testi bántalmazás igenis abszolút értelemben káros cselekedet, addig a kannabisz fogyasztása, csak akkor káros, ha azt helytelenül csinálja valaki és az is csak közvetve. Gondolok itt az folyamatosan lézengő egyének társadalomra gyakorolt hatásával. Hiszen ez az egyetlen, ami felróható, amit fel is rónak folyamatosan, hogy az ilyen emberek mennyire beterhelik az egészségügyet, illetve mennyi kárt okoznak életvitelüknek az egyébként rózsásan működő gazdaságunknak. Ezek fényében úgy gondolom, hogy kriminalizálni mindenkit, aki ezzel élni akar és nem csak azokat, akik ezzel esetleg ténylegesen kárt okoznak nem más, mint bűncselekmény. Szóval nem szeretnék senkit arra bíztatni, hogy törvényt szegjen, ezt a kérdést inkább mindenkinek saját belátása szerint kell tudnia megoldania. Ami biztos, hogy rengetegen kényszerülnek azért törvényt szegni, mert esetleg a kannabisz az egyetlen, ami segít rajtuk, vagy épp, ami összeegyeztethető a világképükkel.

MKE: Bűnözőnek érzed magad? Szerinted mi számít bűnnek?

FA: Semmikép sem gondolom, soha nem is gondoltam magamról, hogy bűnöző lennék, különben nem csináltam volna. Épp ellenkezőleg én azért kezdem el kannabiszt termeszteni saját fogyasztásra, hogy kikerüljem a fekete piacot. A bűn fogalma meg van írva a Bibliában a bűncselekményé pedig a Btk-ban és ezekkel teljes mértékben egyetértek. Habár nem állítom, hogy szent, vagy fedhetetlen ember lennék, mint ahogy szinte senki sem az, főleg, ha figyelembe vesszük az eredendő bűnt is, igyekszem példaérékű életet élni. Én kiskoromtól kezdve, látván, hogy a világ mennyire züllött és az ember mennyire gyarló mindig is igyekeztem úgy élni, hogy ha minden ember úgy élne mint én, akkor már az által is egy sokkal szebb világunk lenne. Egy a mainál szebb világhoz nincs szükség feltétlenül, hogy mindenki szent legyen, elég lenne, ha mindenki csak egy kicsivel lenne emberibb. Igyekeztem nem szemetelni, nem ártani, maximumot nyújtani, másokon segíteni, és szeretet sugározni. Sokan bíráltak már, hogy nem veszem komolyan a dolgokat, mert mindig mosolygom, miközben ennek semmi köze a komolysághoz, hanem azért teszem, mert a mosoly ragályos és gyógyító hatású. Természetesen a jutalmam mindig is az volt, hogy az emberek nem vesznek elég komolyan, de én akkor sem adtam fel.

MKE: Normális keretek között feloldozható a kannabisz, mint  ”bűnös” tevékenység?

FA: Normális keretek közt a kannabisszal végzett bárminemű cselekedet nem minősíthető bűnös tevékenységként, ez egyszerűen egy beteg világnézet, amit rendesen beleneveltek az emberbe…

MKE: A jó emberek megszegik az ostoba, értelmetlen és káros törvényeket? Vagy megkéne nekik szegni?

FA: A jó embernek nincs szüksége törvényekre ahhoz, hogy tudja, amit cselekszik az erkölcsös-e, vagy sem. A jó embereknek van lelkiismeretük és ha az egészségesen működik, akkor mint olyan korlátokat szab. Ehhez nem kellenek külön törvények!

A fentebb említett történetben több morális probléma is van. A kérdés/kérdések törvényileg még mindig megválaszolatlan/megválaszolatlanok, legalábbis törvényileg. Kormányzatilag a válasz erre az, hogy ”El is lehet innen költözni!”.

A kérdések még mindig ugyanazok.

Van e jogom gyógyulni?

Ha igen akkor miért nincs?

Megtehetnék, hogy engedélyezik, de nem teszik és miért?

Miért üldöznek és kriminalizálnak egy mára már teljesen elfogadott gyógynövényt és annak fogyasztóit?

Sajnos a jelenleg szabadlábon és hatalmon lévő karhatalom saját torzult világképét, s annak ideológiáit erőszakolja rá a ”szabad” magyar népre. Természetesen számukra áthághatók ezen szabályok hiszen ők ”félistenek” és mindent is szabad.

Hiszen a túlzó és torz hedonizmus típusának határainak feszegetése igencsak nem áll távol a NER bátor és dicső lovagjaitól.

Valljuk be országunkban bődületes dolgok történnek sajnos következmények nélkül. Sokan arra várnak, hogy majd a mennyekből alászáll az atlantiszi magyar Jézus a turul hátán a magyarok istenének pallosával és megmenti népünket, hát nem fog. S, hogy miért is nem, mert a játék (az élet) arról szól, hogy megtudod-e saját magad menteni, így felülkerekedve a világképünkbe beépülő istenképből, amit levedlettünk ugyan, de helyette felvettük a személyi kultuszokat és a fél, hibrid és totális diktatúrák vágyát hiszen majd más megoldja helyettünk, nekünk, hogy mi a jó magunknak és a családunknak.

De térjünk vissza a drogokhoz és a legalizáció ellen kapálózók kedvenc mantrázott rigmusához: az alkohollal sem tudunk mit kezdeni.

De igen tudnánk, csak előtte a felelősségteljes gondolkodás magját kéne az emberek fejében kicsíráztatni és elfogadtatni. Miért a tudatosan és felelősséggel élők szívják meg a tudatlan massza barmai miatt?

De csak, hogy pozitív hangulatban zárjuk a dolgokat. Egy biztos, ha a magyart bedobod a mélyvízbe akkor ki fog úszni még akkor is, ha előtte úszni sem tudott. Szóval a probléma önmagát kontrollálná és oldaná meg, ha a mélyvízbe dobnák a társadalmat azaz teljesen, de természetesen felügyelve és ”korlátozottan” legalizálnánk hazánkban a kannabisz használatát, termesztését és árusítását, de erről a következő legalizációval foglalkozó cikkünkben többet olvashattok, amiben felvázolunk egy működtethető rendszert is. Utána pedig meg szólaltatunk pár szakértőt is a témáról, hogy mi a véleményük.

A Legalizálj Egyesület által készült videót, Farkas Attilával és Sermer Ádámmal >> itt << nézhetitek meg. És ne feledjétek, ha egyetértetek a hazai gyógyászati kannabisz legalizációjával és még nem írtátok alá a petíciót >> itt << vagy belépnétek az egyesületbe >> itt << megtehetitek!

Segítsd munkánk egy megosztással! Köszönjük!

forrás: mke, legalizálj,